jozefa 2008.08.13. 10:51

A konzultáció

Június 4-én mentem (az ingyenes) konzultációra. A doki személyesen is ugyanolyan volt mint telefonon: a megbízhatóság két lábon járó szobra.:)  Fehér "élére" vasalt köpeny, makulátlan ing, nyakkendő, őszülő halánték, birkatürelem és mérhetetlen precizitás (amilyen adminisztrációt vezet saját kezűleg, mindig irigykedtem az ilyen emberekre, akik mindent felírnak húsz helyre stb).

Szóval betessékelt, leültetett, kérdés: mik az elképzeléseim? Elmondtam, felvette az anamnézisemet (szülés, szoptatás, stb) majd fizikailag is megnézett, mik a lehetőségeim. Egy lapon felskiccelte nekem a lehetőségeket, aszerint, hogy izom, v. mirigy alá ültet-e be, majd mutatott képeket a várható eredményről (tényleg olyan lett). A nővértől kért egy speciális melltartót, (mint később kiderült gyógymelltartót, amit a műtét után adnak az emberre) és elővett egy 200 cc-is mellpárt, szerintem ez a minimális méret, ez kicsinek bizonyult, mert mint ahogy közölte, az átlaghoz képest nagyon széles a mellkasom, valóban, megtévesztő 91-es "mellmérettel" rendelkeztem, mell alatt meg 85. Szóval a 200-as elveszett rajtam, így jutottunk el 240-ig, amilyet én akartam. Ez volt a legnagyobb, mirigy alá beültethető méret esetemben, ha nagyobbat akartam volna, az már izom alá került volna, de én nem akartam nagyobbat, szerintem ez az én 166 cm-emhez és 60 kilómhoz ideális.

Elmondta, hogy milyen műtét előtti vizsgálatokra van szükség:

- teljes vérkép (és néznek még pár plusz értéket is) + vizelet,

- mellultrahang / mammográfia (félévesnél nem régebbi),

- EKG

Ezután negyed órás előadás következett az implantátumok fajtáiról, bemutatóval egybekötve, mindegyik implantátumot megmutogatta, a belsejüket is (előre szikével felvágott darabjai is vannak :)), mutatott sóoldatosat is, aminek a belsejébe műtét közben injektálják be a sóoldatot, már mikor a tömlő a páciensben van tulajdonképpen (ez az USA-ban volt elterjedtebb a szilikontól való félelem miatt a 90-es években).

Aztán biztosított arról, hogy a szilikon nem okoz rákot, megmutatta az ezügyben összeült nemzetközi moratóriumon fogalmazott szöveget is.

Megegyeztünk, hogy majd telefonon értesítem, hogy nála akarom-e magamat megműttetni és hogy mikor. Adott egy prospektust, ami a neten található anyagainak a nyomtatott verziója, kiegészítve az én esetleges műtétem kivonatos anyagi vonzataival. Akkor tulajdonképpen már tudtam, hogy nem megyek máshoz, de a műtét idejét még nem tudtam, mikor lenne esedékes, mert az attól függött, hogy a férjem mikor tud elszabadulni több napra a munkahelyéről.

Folyt. köv. a mütétet megelőző adminisztratív dolgokkal, mit tartalmaz a szerződés, miért is fizetünk, garancia stb.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jozefa.blog.hu/api/trackback/id/tr83613894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása