jozefa 2008.08.10. 21:02

Az előítéletek

Ha felmerül a téma, velük együtt az előítéletek is, bennem is vannak előítéletek, holott én már alávetettem magam a műtétnek. Ezek nagy részben annak köszönhetőek, hogy a közvéleményt a különböző médiumok formálják, általában ha mellplasztika kerül szóba, az emberek rögön a playmate-ekre,  pornósztárokra és más, szintén a testükből élő nőkre gondolnak, meg a plázacicákra. Bennem is van ilyen előítélet és meg is lesz, mert szerintem az ember önmagának csináltassa meg a mellét, ne így akarjon konzumálódni, mert én azt egész egyszerűen kurvaságnak tartom, valamint, hogy ne a férfiak által diktált hímsoviniszta társadalomnak akarjunk megfelelni.
Sajnos az előítéleteknek van alapja. Nem végeztem széles spektrumú szociológiai felmérést a témával kapcsolatban, de a két szignifikáns internetes fórumon, ahol az érintettek megosztják ezirányú tapasztalataikat finoman szólva nem tengenek túl a klasszikafilológusok. Most a témába nem megyek bele mélységeiben, de a társalgások témája a "vettem egy új rucit" és/vagy "vettem egy új fürdőrucit" körül forog, elhiszem én, hogy végülis a témából fakadóan ezek adják magukat, de akkor is. (A rucik képpel is vannak illusztrálva:  a lehető legkevesebbet takaró zsebkendőnyi darabokról van szó, lehetőleg tört mintával, vagy átsejlő anyagból.) Az ember úgy érzi őket látva, hogy életük a szolárium, a műkörmös és a ruhák körül forog. Egyébként biztos vagyok benne, hogy sok hozzám hasnonló nő is lézetezik, akinek a berakott szilikonnal együtt nem csökkent fordított arányban az intellektusa, csak nekik sincs kedvük regisztrálni.
És nekem van még egy személyes előítéletem: nem értem, hogy azok a nők miért szilikonoztatnak, akiknek van mellük. Méghozzá szép, formás, olyan, amilyen ha nekem lett volna, a seggem a földhöz vertem volna örömömben. És megint a rohadt hímsovinisztákat hozom fel, igenis a Playboy meg a többi ilyen lap tehet róla, hogy mindenki tőgyeket akar és hogy a tévében is koraesti műsorokban vetkőző szilikoncsodákat kell bámulni 12-es karikával. Belegondolok, hogy én mit éreztem volna kamaszkoromban, ha akkor is ezek folytak volna a csapból; megúsztam volna aránylag sértetlen  önbecsüléssel a kamaszkoromat? Ezért utálom a Barbie babákat is, sosem fogok venni a lányomnak, az tuti.

A bejegyzés trackback címe:

https://jozefa.blog.hu/api/trackback/id/tr99609739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bakonyi_tigris (törölt) 2008.08.10. 23:27:10

Szia Josefa,
férfiszemmel:

Egy nagyon csinos nőismerősöm, festményre való mellekkel úgy döntött 27 évesen, hogy -szavait használom- "aládúcoltat", mert nem szeretné megereszkedve látni... Nem tudtam lebeszélni....

Egy másik lánnyal, még az egyetemen találkoztam, annak rendje- módja szerint buliban, aztán buli után az ágyban és nagyon meglepődtem, amikor 22 évesen szilikonos cicik néztek velem szemben. Őszintén elmondta, hogy egyik melle meg sem nőtt, a másik viszont kétszeresen is pótolta. Úgyhogy egyik oldalon kisebbítés és implant, másik oldalon implant, hogy szimmetriába kerüljön. Felszabadult volt, úgyhogy én is nagyon jól jártam :)

Ha valaki azért csináltat, mert teljesebbé teszi vele magát,- és saját elégedettsége, öröme által a partnere örömét is fokozza (nem munkaeszközként/zsarolási eszközként használja a testét) akkor a szilikon nagyon a helyén van.

mondat 2008.08.10. 23:28:05

nem csak a lányok felé van előítéleted, hanem a 'rohadt hímsoviniszták' felé is. a poszt címe helyesen: Az élőítéleteim.

TantóNéni 2008.08.10. 23:45:55

Biztos,hogy 'élőítéleteim' címen kellene futni a postnak,drága mondat?
Igaza van josefának, a legtöbb szilikonos cicababát az aktuális divaton és a csilli-villi zselés körömlakkon kívül semmi nem érdekli. Több ilyen csajt ismerek én is-adták volna a pénzt valami állatmenhelynek inkább. Ami a pasikat illeti valóban létezik az a fajta aki kifizeti az aktuális barátnő melleit,de a legtöbb pasinak még mindig a természetes mellek jönnek be, akár kicsit akár nagyok.
Én inkább csökkenteném a kebleim méretét,de azt hallottam,hogy az a fajta műtét sokkal fájdalmasabb ill. a mellbimbók könnyebben elveszíthetik az érzékenységüket. Fene se tudja, egy ideje gondolkozok a dolgon. Vagy én is támogassak valami alapítványt inkább? :-)

zZz 2008.08.11. 09:27:36

Ha hímsoviniszta társadalom arra gondolsz, hogy gyakorlatilag irreális elvárásokat, irreális női ideált állítanak fel a férfiak (holott ezt nem a férfiak, hanem a média teszi, amiben nők is vannak), akkor szólok, ha esetleg még nem tudtad volna:
irreális elvárások és ideálok a férfiak felé is vannak.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.08.11. 10:53:17

zZz: Jó meglátás, de én még kicsit továbbmegyek, nem csak az irreális elvárások jelentik a gondot, hanem sokszor éppen a reálisak jelentik a nagyobb gondott.

A dolog ott kezdődik, hogy ki és mit tekint a párválasztáskor elsődleges szempontnak, mi az amit fontosnak tart. Nézzük a szempontokat: Jó legyen vele az ágyban, a baráti kör előtt is elmondható legyen "ideálisat választottál".

Tökmindegy, hogy ez nagymellű szőke cicababa, vagy erőszakos kopasz BMWs, a motiváció ugyanaz, na ezért nem kell "rohadt hímsovinisztákat" emlegetni.

Ebben azért ugyanis legalább annyira benne vannak anők, ráadásul Josefa esete is mutatja: NEM a férfiak várták el tőle a műtétet, ő várta el magától. Mint a bizonyára nagyon kellemetlen szivacsos melltartót is, amikor meglehetett volnamelltartó nélkül.

Természetesen a fenenagy intelligenciájával az előítéleteivel kapcsolatban nem merülnek fel olyan apró kérdések sem: Hogy mégis, amikor az a kérdés, hogy milyen az implantátum után, akkor nem a reaktorfizika terén folyó kutatásokkal kapcsolatos tudományos cikkek kitárgyalásának van helye, hanem pont azoknak a témáknak (ruha, fürdőruha, stb) amik kapcsán az ő lenéző előítéletei megszülettek. Ugyanis ez alapján lehet felmérni az eredményeket, ezek alapján tudott ő is tájékozódni. A többiek valószínűleg felfogták, ő nem. Ennyit a csökkenő / növekvő intellektusról.

Az aránylag sértetlen önbecsülésről sokat mond el a történet. És az előítéletek is... És a problémák...

"És nekem van még egy személyes előítéletem: nem értem, hogy azok a nők miért szilikonoztatnak, akiknek van mellük. Méghozzá szép, formás, olyan, amilyen ha nekem lett volna, a seggem a földhöz vertem volna örömömben."

Könnyű ezt így mondani, csak kérdés, ha valóban olyan adottságokkal áldotta volna meg a sors, akkor is ezt mondaná-e? A post hangvétele, stb. alapján nem.

jozefa 2008.08.11. 12:02:56

Te Elf, zZz,

de a szőke cicababa azért olyan, mert férfiak nem kifejezetten reaktorfizikus része erre bukik és ezt kihasználja. Engem speciel már az zavar, ha Kovács Géza szexuális jeleket küldöz felém mondjuk a munkahelyemen, a szőke cicababák meg mondjuk ebből élnek.
A "rucikról" meg annyit, hogy engem nem a ruhás képek győztek meg, hogy kit válasszak, hanem a ruhátlanok, a pőre valóságot bemutatók. Annyi meg engedtessék meg nekem, hogy lenéző kijelentéseket tegyek olyan ruhákra, amiben max. strichelni menne az ember.

Egyébként ha meg lett volna normális mellem, akkor tuti, hogy nem nyúltam volna hozzá: Elf, tudod mennyi minden nem klasszikus, szabályos rajtam? Ha nekiállnék magamat műtetgetni meggazdagodna belőlem egy egész plasztikai sebészet, de mivel azok a normális széles intervallumába tartoznak, a világért sem változtatnám meg.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.08.11. 20:47:51

josefa: Állítod te a férfiakról, pedig a férfiak jelentős része bizony tudja, más nő való barátnőnek (lehessen miről beszélgetni, stb), és más pornósztárnak.

BlueBunny · http://bluebunny.freeblog.hu 2008.08.13. 11:57:35

"a két szignifikáns internetes fórumon, ahol az érintettek megosztják ezirányú tapasztalataikat finoman szólva nem tengenek túl a klasszikafilológusok."

:DDDDDDDDD
És akkor még igen gyengéden fogalmaztál :)
süti beállítások módosítása